HIRDETMÉNY



 

Értesítem a tisztelt lakosságot, illetve Partnereket, hogy Szegerdő Község Önkormányzata döntést hozott településképi rendeletének elkészítésére vonatkozóan.

 

A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet értelmében az önkormányzat lefolytatja településképi rendeletének elkészítéséhez apartnerségi egyeztetését.

 

Szegerdő Község Önkormányzata Képviselő-testületének a településképi rendelet készítésselösszefüggő partnerségi egyeztetésének szabályairól szóló 10/2017. (X.6.) számú rendelete3.§ szerinti Partnerek az eljárásokvéleményezési szakaszában javaslatot, észrevételt tehetnek, valamint véleményt nyilváníthatnak.

 

A településrendezési eszközök tervezett módosításának előzetes tájékoztatási anyaga letölthető az önkormányzat honlapjáról www.szegerdo.hu,vagy megtekinthető helyben az önkormányzatnál kifüggesztve.

 

Észrevétellel, véleménnyel az alábbi ún. Partnerek élhetnek:SzegerdőKözség lakossága, aszegerdői ingatlantulajdonosok, továbbá a véleményezési eljárásba esetenként meghívott civil- és gazdálkodó szervezetek; vallási közösségek, intézmények és magánszemélyek, továbbá az illetékes I. fokú építésügyi hatóság.

 

A véleménynyilvánításra az Önkormányzat lakossági fórumot is szervez:

2020. február 26-án 13.00 órától

 

Helyszín: SzegerdőKözség Önkormányzatának tárgyalóterme

8732Szegerdő, Liget u, 31.

 

A véleménynyilvánítás határideje: 2020. február 26.-tól

– március 5 -ig.

Javaslatot, észrevételt tenni a megadott véleményezési határidőben a polgármesterhez címzett, írásban benyújtott, szövegszerű, indoklással ellátott véleményben lehet, ill. / vagy a muszak@balatonszentgyorgy.hu E-mail címre.

 

Tisztelettel várjuk a közreműködni kívánók véleményét és részvételét!

 

Szegerdő, 2020. 02. 18.

 

                                                                                                   Bombai László

                                                                                                                      sk.

                                                                                                          Polgármester


Kapcsolódó dokumentumok:
Rendelet tervezet